Május 18 – 21.

Kolozsvári Városnapok 2023

2023. Május 18 – 21.

A város ünnepe abszolút tükrözi közösségét: színes, kreatív, aktív és dinamikus.

A Kolozsvári Városnapok XI. kiadása

A Kolozsvári Városnapok eseménysorozat összeköti a városban élő közösségeket! A kolozsváriak egyik kedvenc programsorozata attól egyedi, hogy a közösség aktívan részt vesz a tervezésében, majd együtt örvend az eredménynek.

A KOLOZSVÁRI VÁROSNAPOKON TÖBBSZÖRÖSEN SZÓRAKOZUNK!

Kreatív, dinamikus, színes, multikulturális, összekötő és befogadó: ilyen a Kolozsvári Városnapok, ami azt a közösséget tükrözi, akinek az esemény szól. A Kolozsvári Városnapok legutóbbi kiadása több mint 250 000 résztvevőt hozott össze a 4 napos rendezvénysorozat során. A Kolozsvári Városnapok – Összeköt mottó alatt idén május 18-21. között kerül megrendezésre a 11. kiadás, amely a kolozsvári közösség számos erősségét emeli ki. A Kolozsvári Városnapok mára a helyiek és a turisták számára egyaránt mérföldkőnek számító esemény, amely az egész közösség ünnepe. Kolozsvár önkormányzata szerint a közösség bevonása a program kialakításában kulcsfontosságú, ennek köszönhető az elmúlt években tapasztalt növekedés.

HIVATALOS TÁMOGATÓINK

FŐ TÁMOGATÓINK

TÁMOGATÓINK

TÖBB HELYSZÍNEN TALÁLKOZUNK

2023. május 18 – 21.